EN
ART-RAVALÓ: KÖR - egy gondoskodó uralkodó története -

ART-RAVALÓ: KÖR - egy gondoskodó uralkodó története -

Jurányi Inkubátorház

Színházi előadás

Időpontok

A Szubjektív Értékek Alapítvány és a Faktor Terminál bemutatja az ART-RAVALÓ:

 KÖR

 - egy gondoskodó uralkodó története -

című előadását.

“Ami biztos, nem olyan biztos.
Semmi nem marad így, ahogy van.
Ha az uralkodók már beszéltek,
meg fognak szólalni azok is, akiken uralkodnak.”

Bertolt Brecht: A dialektika dícsérete - fordította Halasi Zoltán

Egy völgy sorsáról dönt közösen a nép, egy korszak sorsának vet véget az összefogás. Fejét veszti a kormányzó, elröppen a lúd, Gruse pedig a kis Mihellel menekül át a hágón…

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy uralkodó, aki egész sajátos neveltetést kapott. Az élet kihívásának fordulatai tették azzá, aki. Hogy hittek benne, hogy saját szemével látta a kitartást és követte az igazságtétel nyakatekert mesterségét.
Mégis mi mellett tartunk ki a világ folytonos szétesése és összeállása között? Milyen igazság, milyen valóság építésében veszünk részt? És hogyan leszünk azzá, akik vagyunk?

Előadásunk Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör című darabjából indul, az ART-RAVALÓ fiataljainak képzeletében születik meg és alakul át saját történetünkké.

Az ART-RAVALÓ egy olyan szociális-művészeti és pályaorientációs projekt, mely gyermekvédelemben nevelkedett fiatalok társadalmi beilleszkedését és önálló életük megkezdésének segítését tűzte ki célul. A projekt részeként a fiatalok hat hónapon át tartó színházi-művészeti képzésben részesülnek. Ennek eredményeképpen született meg ez az előadás.

Játsszák: Bogdán Izabella Letícia, Boros Viktória, Csemer László, Filep Mercédesz, Horváth Tamás, Kalányos Richárd, Kolompár Annamária, Králik Bianka, Molnár Bianka, Olasz József Alex, Rácz Gábor, Szaksz Beáta, Sztrutin Réka Eszter

Író: Bertolt Brecht
Fordítók: Eörsi István és Szabó-Székely Ármin
Koreográfus: Borsos Luca
Zenei trénerek, közreműködők: Deák Juli és Mákó Rózi

Fény: Langó Ádám
Hang: Nemesházi Attila
Látványtervező: Auer Alexandra
Grafika: Sztranyák ZsófiaProjektkoordinátor: Ménesi Luca
Projektasszisztens: Szirtes Lili Lujza
Rendezők munkatársa és szakmai vezető: Schermann Márta
Rendezők: Borsos Luca és Szenteczki Zita

A Szubjektív Értékek Alapítvány és a Faktor Terminál közös produkciója.

Partnerek és támogatók: Belügyminisztérium, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, Nemzeti Kulturális Alap

Friss információk és további anyagok:

https://artravalo.com/hu/

Az előadás a Suhrkamp Verlag AG engedélyével, a Hofra Kft. közvetítésével jött létre.
www.hofra.hu

Időpontok

Betöltés...